You are here

A Kálmán Lajos Népdaléneklési Verseny eredményei

2011. október 4-én 9.00 órától rendezte meg a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete a Dr. Kálmán Lajos Nemzetközi Népdaléneklési Versenyt a Kecskeméti Református Gimnázium Dísztermében.

A középiskolás versenyzők idén is három kategóriában: szóló, kamara és együttes nevezhettek, és bemutatkozásukat  idén is szakértő zsűri bírálta el, melynek tagjai voltak:

Birinyi József, népzenekutató, a KÓTA társelnöke

dr. Alföldy-Boruss István, a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek főigazgatója 

és

Dévai János, népzenekutató, a Magyar Radió Népzenei szerkesztője

Idén minden jelentkező KÓTA minősítésben részesült, mivel a KÓTA saját minősítési rendszerébe tagosította rendezvényünket. Minősülni két szinten (térségi és országos lehetett).

 

A versenyen így 12 országos arany minősítés, három országos ezüst minősítés, 11 térségi kiváló minősítés, 7 térségi dicséretes minősítés és 1 térségi megfelelt minősítés született.

Egy szólóénekes és három együttes, név szerint az Iringó Népdalkör Bajáról, az Újvárosi Kanászok Dunaújvárosból, a Guzsalyas Népdalkör Miskolcról és Bíró Gergely Debrecenből, Aranypáva-díjat kapott.

Ketten, Miklós Balázs Szegedről  és Sturcz Noémi Pécsről egy -egy táborozást nyertek a Csutorás Népzenei Táborba, melyet a zsűri elnöke, Birinyi József ajánlott fel.

 

Az összes résztvevő minősítését a csatolt táblázatban tekinthetik meg.

A résztvevőknek eredményeikhez szeretettel gratulálunk!

A találkozón készült képek

 

 

 

CsatolmányMéret
Office spreadsheet icon eredmenyek.xls12.5 KB

Sminkválasztó

Belépés

Link1 | Link2 | Link3

Copyright © 2012. All Rights Reserved.